Labrador büntetésvégrehajtói intézet

[Zyra]

Amikor az utolsó sikolyok is elhalkulnak, Firebirdnek biccent és az lángfallal veszi körbe a megmaradt őröket. Zyra emberré alakul és köp egyet, megtisztítva a száját a férfi mocskos ízétől.

- Menjetek! Kifelé, segítsetek leszedni a blokkolókat! A határon nyakörves ne lépjen át! Irány a domb! Akin örv van, még marad egy kicsit! Mindenkit kiviszünk! Aki képes, segítse a többieket a nyakörvek levételében!

A parancsokat rekedtes hangon kiabálja bele a pattogó zajba és a kiáltozásba, jajveszékelésbe. Lehajol, felsegít a földről egy sebesültet, miközben Pete elrohan mellette. A férfi szemében a düh és a pokol mélységes tüze ég, már menthetetlen. Zyra nem foglalkozik vele, úgyse tudna észérvekkel hatni rá. A csapat, akikért eredetileg jött összegyűlik körülötte, Janice még megöl egy őrt a hulláját pedig áttaszítja a tűzön. Hatalmas agyarait kivillantva vigyorog, az ő szemében is ég az a tűz, ami megőrjítette Pete-et, de ő kordában képes tartani, felhasználni, hogy az izmainak nagyobb erőt adjon, keményebben feszüljenek, halálosabbat csapjanak és messzebbre tudjon futni velük.

- Ez egy jó harc volt. Add ide, majd felviszem a dombra.

Gyakorlatilag erős mancsaival felemeli a nőt, akit Zyra felsegített és elindul vele a domb felé. Lucien maga felé fordítja a véres, mocskos, kormos és mezítelen lányt, szorosan átöleli és a fülébe súgja.

- Rád férne egy zuhany!

Zyra a hasába bokszol és mosolyogva löki tovább a férfit a kijárat felé. Bruce és Lucien közrefogják Zirát és úgy lépnek ki az udvarra. Bruce elindul Fonál felé, hogy beálljon segíteni a nyakörvek kikapcsolásában.

Zyra kibontakozik az ölelésből és Zack hátára teszi a kezét.
- Jól vagy? - kérdezi a férfitól. A hangjában kevés az együttérzés, vagy egyáltalán az érzelem, rekedt és fáradt. - Gyere.

[Zack]

A fájdalom végig rohan rajtam, de miért? Mi a fene történt? Miért most? A pokolba is aú! Koncentrálj... Gyerünk. A fenébe már! Állj fel. gyerünk.
Minden erőmmel megpróbálok fel állni és kifelé menni, de marha nehéz már csak az állás is. A fogaimat össze szorítom és a légzést próbálom szaporítani amennyire lehet. Gyerünk... menj... mi a fene történik itt?
Zyra hangját hallom és megérintik a hátamat.
- Valami... nem stimmel. A semmitől lettek fájdal...
Ehhh... nem bírok beszélni se. Csak neki dőlök és elkezdek kifelé vonszolni magam.

[Ramis]

Fonál szavaira a hisztizők közül páran megnyugszanak, de még így is van egy, aki szinte eszét vesztve kapálózik, ha a nyakörvéhez akarnak érni.
- Nem! Az a srác is! Én nem... nem fogok úgy járni! - Bár cseppet sem mulatságos a helyzet, s ő se találja annak, mégis valahogy ajkai mosolyra rándulnak, s szemében különös fény csillan. Az őrületé.
Az, hogy mit kezdenek a fogollyal, Polarison és a fiún múlik. Esetleg, ha felszólítanak egy-két termetesebb rabot, akkor ők segítenek lefogni, de csak, ha elhangzik ilyesmi kérés. A többiek pedig, ha José int nekik, követni fogják minden ellenkezés nélkül. Eleinte valami riadt, kábult némasággal, de ahogy átlépnek majd a börtön lerombolt falán, újult erővel tör rájuk a szabadság boldog érzése.

A verekedő rabok, miután a Zyra és a szabadító csapat bevégzi a feladatot, értően biccentenek és kiiramodnak. Van közöttük jó pár, csúnya sérülésekkel, bár többnyire nem komoly, csak amennyire egy-egy őr védte magát, míg tudta...
Kiérve ők is beállnak a sorba, ami már lassacskán elfogyott volna, ha ők nem jönnek. Egyikőjük, egy alacsony, testes (már amennyire soványan lehet valaki az), ősz hajú nő kiválik a sorból, és közelebb megy a nyakörvvel foglalatoskodó pároshoz.
- Értek a telekinézishez. Segíthetek? - Kérdi recsegő hangon. Tudja, hogy finom munka kell hozzá, ámbár nem teljesen van tisztában a hogyannal, de ha megmutatják neki, egykettőre beletanul, és nekilát a sor gyorsabb feloszlatásának.

Előkerül egy nyeszlett, vézna fiú szorosan az elején említett börtönorvos kölyök mellett haladva. Ránézésre egészen hasonlítanak.
- Akiket a sérülése akadályozza a gyorsabb haladásban, az jöjjön ide! - Kiált fel, meglepően erőteljes hangon. Aider, bár nem ereje teljében van, de egy picit tud tenni annak érdekében, hogy ne legyen sok sántikáló, ami lassítaná a haladást. Ha esetleg lenne súlyos, életveszélyes sérült, akkor a prioritás változik és csak azt az egyet látja el, de akkor őt is vinnie kell majd valakinek.
Ha van ficama valakinek, akkor azt a szemüveges vöröske helyreteszi egy rántással, mert ahhoz nem kell gyógyítóerő, ami csak a testvérének van. Majd később még hasznát veszik neki - gondolja magabiztosan a srác, de jelenleg túl lassú lenne, ha nekiállna kötszerekkel és gyógyszerekkel babrálni. Majd később, ha tábort vernek, vagy ha elkerül Undertown-ba, vagy valami...

A kiérkező Zyra felé fordul a még el nem indult rabtömeg egy része, és üdvrivalgással fogadják. S ez szól a felmentősereg teljes egészének. Hála csillog minden szempárban, ami rájuk szegeződik, s ebből kap jócskán Polaris és Fonál is.

[Méreg]

Már megmentve érzi ő is a srácot, mikor is bekövetkezik a legrosszabb. Szinte azonnal oldalra kapja a fejét, keserűen fintorogva. Szegény, szegény fiú. Mind a kettő. De úgy tűnik, a fénynyalábosat nem viseli meg túlzottan, vagy legalábbis nagyon tud uralkodni magán, és ez becsülendő. Egy kis időt hagy magának és társainak a felocsúdásra, s közben a nyugtalankodók közül egy kiválik, aki teljesen hisztirohamot kap, az életét féltve. José odamegy hozzá, és se szó se beszéd, ráveti magát, leszorítja a földre és rászól Fonálra, hogy szedje le a nyakörvet, míg le tudja fogni. Viaskodik, küszködik, nyilván, de José reméli, hogy ez a nyakörv nem fog robbanni, és az ő testi épsége, élete nem forog veszélyben más hülyesége miatt.
Ha kész vannak, és minden a terv szerint halad, akkor José elereszti a hisztérikát, és közli vele, hogy most már nyughasson, mert nincs veszélyben. Ezt követően érkezik a színre a vörös hajú dokikölyök, és a fivére. Nekik csak köszönésképp int, s már indulna el, mikor Zyra és a csapat megérkezik.
~ Az a nő ott Lucien mellett. Az... az lenne? Az Zyra? Majd alkalomadtán beszélek vele. De úgy tűnik, mindenkit kihoztak, lehet nincs is itt semmi harmadik ember, aki miatt kiválasztott lettem volna. Hülyeség. Azzal meg mi van? ~ Néz furcsán a roskadozó léptű pasasra. Kicsit tétovázik, hogy odamenjen-e, de végtére is, úgyse tud mást tenni, maximum támogatni, meg kérdezősködni. Annak meg értelme nincs. Van feladata, most már arra koncentrál.
- Oké, mindenki! Nyakörvetlenek indulás! - S ezek szerint egy kisebb tömeg követni fogja. Nem, mintha szükség lenne vezetőre, hiszen a legtöbb látta, hova mutatott az a zöld hajú nő, és a csorda elv alapján mindegyik odatalál, az is, akinek fingja nincs az egészről. De azért jól esik azt hinni, hogy van valami szerepe. Az pedig, hogy átlépheti a kőtörmeléket, ami valaha ennek a kínveremnek az oldala volt, leírhatatlan gyönyörűség. Szabad! Hosszú kínlódásának vége. Nem csak neki, de jelenleg megfeledkezik a többiekről, és csak saját magának örül. Valahogy a levegő is másabb a fal romjának túlsó oldalán.
Fent a dombtetőn keresni kezdi tekintetével az említett vörös köpenyes alakot. Ha megtalálja, akkor elmondja, amit utasításban kapott, és várja, hogy akkor most hova, merre, hogyan tovább.

[Lizard]

Már már kezdte akcióban érezni magát, és még tetszett is neki az izgalom. Erre kiderült, hogy semmit sem kell megoldania, nincs kutyaszorító, mert azonos oldalon játszanak. Hát, akkor ez van. Ma mégsem lesz a bőréből szita. Izmai engednek a görcsös tartásból, a keze is szép lassan elindul lefelé.
- Okké... akkor ennyit a... - A kiáltás első pillanatban ledermeszti, majd abban a pillanatban, ahogy a fickó felemeli a puskát, hogy célra tartson, elvágódik, összehúzza magát. Ebben a reakcióban sokat segített a háta mögül hangzó léptek zaja, valamint a smasszer hangja is.
- Áh, felejtős. - Mondja Semy egy legyintéssel. - Akkor most, akkor mi van? Mit őrizget itt, hogy nem mehetek beljebb. Fegyverem van nekem is, megbeszéltük, hogy egy oldalon állunk. Miért ez a nagy védelem? Túl kíváncsivá tesz! - Legalábbis ez a tovább nem fogja engedni dolog szöget ütött a fejében. Miért nem engedi tovább? Meg különben is, merre? Nem, mintha számítana, mert a portya élvezete és veszélye egyszersmind elszállt. Ez egy picit elszontyolítja a gyíklányt, de úgyse tud ellene mit tenni.
- Lehet meg kéne keresnem... - Lenyeli a szót, amit ki akart mondani, és helyére biggyeszti a nevet. Bár nála a név és a kifejezés szinonima. - ... Zyra-t. Van még valami dolgom, asszem. ~ Vakarja meg a füle tövét bizonytalanul, és várakozóan néz az egyenruhásra.
~ Na mi lesz f*szikám? ~

[Fonál]

Kicsit meglepetten lát ismét munkához. Nem szokta meg hogy hallgatnak rá az emberek. Leszedi a még meg maradtak nyakörvét, de az egyik fickó erőteljesen ellen áll. Az előbbi rab aki megkérdezte miben segíthetne leteperi és lefogja, ekkor egy öreg nő felajánlja a segítséget.

~Egy próbát megér...~

-Hagyd enged el, a hölgy majd segít nekünk....-

Int a raboknak hogy várjanak, felvesz egy már hatástalanított nyakörvet és elmagyarázza mit kell tennie hogy leszedje a rabokról.
Visszafordul a dühös és félelemtől reszkető rabhoz.

-Ő majd hatástalanítja rendben. Telekinézis-sel sokkal biztonságosabb.-

Reméli hogy most már hagyja hogy leszedjék azt az átkozott szerkezetet a nyakáról, különben megint le kell fogniuk vagy el kábítaniuk.
Kicsit ijedten nézi a tömeget ahogy hálásan éljenezik a felmentő csapatot, s őt magát is.
Furcsa érzés hogy ezek az emberek részben neki is köszönhetik hogy megszabadultak innen.
Arca elkomorul mikor felvillan ellőtte a szerencsétlenül járt rab képe.

-Ha hamarabb cselekszek akkor talán....-

Halkan motyogja maga elé a szavakat, eddig tartott a magára erőltetett nyugalom. Most már szeretne minél előbb lelépni innen és pihenni egy kicsit.

[Vizió]

JJ megrázza a fejét a nő kérdésére.

- Semmi érdekes, csak a fegyvertár. Bemehet, ha akar, de nem fog sok érdekeset találni - elgondolkozik egy pillanatra. - Ha Zi felé megy, vigyen le pár puskát a raboknak. Én maradok, vigyázok, hogy a smasszerek ne kapjanak fegyvert...

Ha Semy beleegyezik, kinyitja az ajtót és a három lépés hosszú szobácskából kiadogat annyi fegyvert, amennyit a nő még elbír. Ha nem vállalja a hordár szerepét, az ajtó csukva marad és JJ ismét felemeli a fegyverét s többet nem törődik Semyvel.


Csendesen ereszkedtek le, mint a puha halál. Minden tagjuk, mintha egy régi képregényből lépett volna ki a valóságba, vagy a filmek vásznairól mászott volna le, szétfeszítve a valóság és a képzelet határait. Zajtalanul ereszkednek le, a lehető legkisebb rezgést okozni a földben. Az elektromos mutánsok talán, ha nagyon koncentrálnak felfedezhetik őket, vagy az álcázó mezőt, de nem lehetnek biztosak magukban. A robotok kiegyenesednek, felveszik azt a formát, ami a harchoz teszi alkalmassá őket. Minden ellenállóra gondoltak a tervezők, mindenki a képességének legnagyobb ellenfelét kapja meg. Így Zyra egy hatalmas fémkutyát, Teddy pedig egy medveölőt kap ellenfelének. Az új ellenség még egy-két percig csak áll és figyel, keresi a célpontjait és helyezkedik a terület körül. csendesen mozognak az leereszkedő éj leple alatt.

[Zyra]

~ Fájdalom a semmitől... Vajon miért üvölt minden vészcsengőm?

- Na gyere te - egy nyögés belefolytja a jelzőt, de aztán úgy dönt nem mondja ki. Most még nem. - Kyra! - az adóvevőbe próbál beleszólni ,ami a fülében volt, de amikor odanyúl rájön, hogy elhagyta valahol. Teleszívja a tüdejét és felüvölt. - KYYYRAAAAA!!!!

A kiálltás után észreveszi a mozgást a dombtetőn, s biztos benne, hogy a kislány elindult feléjük. Nem akarja, hogy lássa a pusztítást, a halált és főleg nem akarja, hogy lássa a szerencsétlen fejetlen fiút. Zack teljes súlya a vállára nehezedik, plusz még a hirtelen jött fájdalomból eredő összerándulást is neki kell még felfognia, különben a férfi összeesik. Közben érzi, hogy Zack se akar a börtön területén maradni, így csupán támogatnia kell a botorkáló lépteket.

Kyra meghallotta a távolból a sikító hívást és Teddy beleegyező bólintása után nekiindult, ügyesen szedve apró lábait lefelé a domboldalon. Vigyázott, hogy a sietség miatt ne essen el, mert erre Zyra nagyon nyomatékosan felhívta a figyelmét, mondva, hogy kitekeri a nyakát, ha elesik és emiatt baja lesz. Valahol a lelke mélyén érezte, hogy Zyra semmi ilyet nem fog tenni vele, de azért nála sose lehet tudni. Amikor a megtisztított sík terepre ér, gyorsabban tud haladni, hiszen nem kell annyit a lába elé nézni. Meghallja az éljenzést és arra felé fordul. A tekintetével kutatja a nőt, amikor annak hangja megdermeszti, megtöri a lendületét, és ő csúszva fékez, és azonnal lehunyja a szemét, szintén az előzetes megállapodások alapján.

- KYRA! OTT MARADSZ!!! - Zyra nagy nehezen újabb adag levegőt présel a tüdejébe, dob egyet Zacken, majd a kislány felé fordítja annak botorkáló lépteit. - MARHÁK! MÉG KORÁNT SINCS VÉGE! IGYEKEZZETEK ELTŰNNI! Bruce! Lucien! sürgessétek meg őket!

A két említett a rabok felé indul, sürgetően kiabálva, hogy akik szabadok, tűnjenek el, mert jöhet még bármi. Ha Zi szerint nincs vége, akkor nincs is. Polaris összeszedi az erejét és a kezei között szikrázó gömbbé formázza a nyakörvekből elvont elektromosságot, vakítóan villódzó labdacsot létrehozva ezzel, s abba gyűjtve tovább a nyakörvek energiatelepeinek utolsó nyögéseit, így is segítve Fonál, meg az idős nő munkáját.

Teddy felmarkolja Zyra hátizsákját és a saját fegyverövét, s elindul, hogy segítsen a nőnek felhozni Zacket. A páros már odaért Kírához, aki azonnal keresni kezdi a fájdalom forrását, de a kütyüt nem találja meg, nála sokkal erősebb aiderekkel tesztelték és tökéletesítették. Félig feljutnak a dombra, amikor a szörnyű gépezet mozgásba lendül. Hood az első csapatnyi rabot igyekszik Dormammuba juttatni, hogy biztonságban elnyelhesse őket a föld, amikor egy rakéta becsapódik az udvar közepébe. Ezzel egyidőben Zyra bal vállából egy szigony vége vágódik ki, s nyílik szét, hanyatt rántva a nőt, lefelé a dombon. A fájdalom első hulláma után Zyra húsz körömmel váj a talajba, hogy fékezze a zuhanását. Teddy egy kétségbeesett mozdulattal utánahajítja a hátizsákot, remélve,hogy ezzel megmentheti a nőt még, de nem rohan utána, mert érzi, hogy neki is tartogatnak valamit. Előkészíti a rakétavetőjét, felegyenesedik és várja a támadást.

Kyra kétségbeesetten néz még utoljára Zyra szemébe, a keze után kap, de nem érheti már el. Hirtelen Zack arca köré szorítja a kezeit, stimulálja a férfi agyát, hogy adrenalint termeljen. Rengeteget.

- Segítsen neki! - a hangja szinte parancsoló, de a könyörgés ott van a szemében.

[Zack]

A fájdalomtól tompultak az érzékeim alig értem mi történik csak megyek és néha visznek, de aztán a földre kerülök, sikoltásokat hallok és sok más furcsa zajt. Valaki megérint és érzem ahogy újra elindulnak a gondolataim. Mintha minden egyszerre indulna el bennem, őrült zakatolást érzek a fejemben. Egy kislány néz rám aggódva, mint egy kis angyal. Parancsot ad és valamiért én teljesíteni akarom. Úgy rohanok, ahogy maximum a kiképzés alatt tettem. Kikerülök mindent és mindenkit, hogy megérkezem megérintem a macskán a kötelet és a kampót mindkettő levegővé változik. Ezzel akaratlanul csúszni kezdek lefelé,d e ez nem érdekel.
- Menj!
Az első szavak, amit a fájdalom óta kitudok nyögni.
- Szükségük van rád! Tűnjetek innen!
Magyarázom idegesen, miközben a kezemmel egyre kevésbé tudok megkapaszkodni a követben és gazokban és egyre inkább csúszok lefele.

[Fonál]

Az éljenzés közepette tovább hatástalanítja a pár megmaradt nyakörvet, az öreg nő segítségével.
Zyra kiabálására eszmél fel, majd robbanásra kiabálásra.
Megfordul de nem lát senkit, vagy csak rossz felé nézz. Polaris elszívja az energiát a nyakörvekből. Nincs sok idejük. Idegesen sóhajt egyet majd több energia fonalat formál meg hogy egyszerre több nyakörvet tudjon semlegesíteni. Kicsit bátrabb most hogy Polaris is segít nekik.
Na meg persze a kitörő zűrzavar is sietteti. Persze attól még próbál óvatos lenni. Nem szeretné ismét látni az előző jelenetett.

[Ramis]

A hisztis rabot előbb leteperik, majd eleresztik és más módszert ajánlanak fel neki. Ettől még inkább megzavarodik, de Fonál valamiért megnyugtatja, sikerül elérnie, hogy csendesen tűrje, ahogy a nő, aki első ízben hatástalanít nyakörvet, szedje le az övét. Sikeresen.
- Rendben, azt hiszem, menni fog. - Mondja Fonál és Polaris felé fordulva a nő. A férfi idegesen kap a nyakához, és egy hatalmasat szusszanva odébb áll. Még megköszönni is elfelejti, de talán ez elnézhető neki.
José előre indul, és a rabok egy jó része, a 'nyakörvetlenek', ahogy fogalmazott, követik. Páran előre rohannak, hogy minél hamarabb igazán szabadnak érezhessék magukat.
Az aiderhez és a börtönorvoshoz is odajárul egy fél tucat rab. Két ficamos, akik a verekedésben sérültek le, meg négy láb-sérült. Helyreteszik őket, és ők is José után indulnak.
Egy-két mutánsnak rossz érzése támad, de a szabadság szele megrészegíti őket, és nem foglalkoznak ösztöneikkel. Így a hangtalan gyilkosok a rabok részéről észrevétlenek maradnak.
Zyra letorkolása a rabok számára rosszul esik, és meglehetősen morcos lesz tőle a jó része. De azért teszik, amit kérnek tőlük. Mennek kifelé, szedve a lábukat.
Az első hullám, úgy a rabok egyharmada eléri Hood-ot, és elnyeli őket a köpeny. Ők már biztonságban vannak.
A második csapatot valahol a fal és Hood hűlt helye közt éri a támadás, a harmadik harmad pedig még az udvaron várja a szabadságát, vagy épp a halálát, mivel az udvart éri találat. Sokan vesztik életüket, megfeleződik az udvaron tartózkodók száma. A többiek, a nyakörvesek nagyon szeretnének már kifelé rohanni, hárman eszüket vesztik, és nem törődnek a veszéllyel. Polaris-ék is jobban teszik, ha nem foglalkoznak velük. Ha menni akarnak, menjenek.
A felfordulásban már senki se tudja, mire számíthat. Csodában reménykednek.

[Lizard]

Ha semmi érdekes sincs, akkor miért mondta, amit mondott, meg egyáltalán... Semy feladja a fejtegetést, és letesz a dolgok miértjének megértéséről. Hirtelen valami felvillan benne.
~ Hood hogy a p*csába talált meg Montrealban? Fúj de utálom ezt az egészet. Mehetnékem van! ~ Félrebiccentett fejjel hallgatja az őrparancsnok szavait. Vigyen fegyvereket? Hm, talán még meg is tart magának valamit. Miért is ne?
- Oké! Viszek, amit tudok. - Feleli némi habozás után határozottan. Puskát, pisztolyt, amit adnak, mindent igyekszik összeszedni.
- Nincs valami zsák? - Kérdi sebtében. Ha bárminemű gyűjtőeszköz van, abba beleszórja a fegyvereket, lőszereket, aztán lerobog a lépcsőn. A robbanáskor nekikoccan a falnak, és meg is riad.
- Itt nagy bazzeg lesz! Valami... valami jön... - Égnek áll az összes szőr a karján, a tarkóján, és bizsergeti valami különös érzés. Nem tudja hova tenni igazából, de tudja, hogy bármit is érez, elkésett. A fegyverek nehezek, le is dob párat a gyorsabb haladás érdekében. Talán ha hat-hét fegyvert tart meg, meg lőszereket a kabátzsebében. Fut, ahogy tud. Az udvarra kiérve látja a pusztítást, és hirtelen azt se tudja, hova kapjon. Ha vannak a közelében rabok, szétoszt egy lövőalkalmatosságot kivéve mindent, munícióval együtt, majd igyekszik a fal tövében meglapulni, és kivárni. Ha tudja, mi lesz, tud majd rá megoldást is keresni. Vaktában rohangálni viszont nem akar. Ha nincsenek rabok a közelében, akkor viszont odafut a Fonál-Polaris-idős nő trióhoz, és ott dobálja szét a cuccokat, és velük marad, minden érzékét a környezetre állítva. Honnan jön a vész, mi ellen kell védekezni...

[Méreg]

Hát akkor ez a lefogós dolog elhamarkodott volt. Pedig ő csak jót akart. Átengedi a terepet az öregasszonynak. Elindul a domb felé a csapattal, ami az összes harmadát teszi ki, körülbelül. Néhányan futnak, de José nem. Ő ki akarja élvezni a pillanat szépségét, mikor átlép a falon. Öröm, és boldogság... most már tényleg szabadnak érzi magát. Nekiiramodik, beelőzve a többséget. Hood elé járul, de végül nem szól semmit. Ő elintézi. Beterel mindenkit a köpeny rejtekébe. Túl sok érthetetlen dolog van, ami a mutánsokhoz kötődik. Meg sem próbálja felfogni mi ez, inkább csak besétál. Bár előtte még megtorpan, mert rossz érzés fogja el. Aztán lerázza magáról, és hátra hagyja Labradort, hogy a leírhatatlan nevű helyen köthessen ki, s aztán ki tudja hol...

[Vizió]

JJ a lány kezébe ad néhány fegyvert, aztán egy zsákot kerít valahonnan, amibe a puskákat segít belepakolni. Az épület megrázkódik, amikor az első rakéta becsapódik.

- Ne! Ne, ne ne!!! - JJ csupán ennyit tud kinyögni, miközben a mennyezeten végigfutó apró repedést figyeli. - Fusson!

Üvölti még Semy után, majd ő is a lépcső felé kezd hátrálni, kifelé a szobából. Nem jut el a lépcsőig. A második rakéta a fegyverraktárba csapódik, megölve JJ-t, felrobbantva az ott tárolt fegyvereket és a lökéshulláma kitaszítja Semyt az udvarba. Van a rabok között, akik a fegyverek után kapnak, de nagy részük nem foglalkozik velük. Polaris csak rápillant a mellette megjelenő zöldbőrű lányra. Elegük van, menni akarnak. Az épület rázkódni kezd és potyogni kezd a vakolat mindenfelé. Az újabb rakéta lerobbantja az épület tetejét.

Hood meginog a robbanáskor, a vállához kap és lassan eltűnik a talajban. Azok, akik Dormammura kerültek nem sokat éreznek a dologból, esetleges gyomorfordulás megjelenhet, de nem vészes a dolog. Még nem. Akik még haladtak felé azok sajnos most hoppon maradnak.

A Halálosztag robotjai lassan zárják a soraikat. Teddy felé megindul egy medveölő és Polarisnak is jut egy Magneto-t mintázó alak. A Zirát támadó robot a kötelet elvesztve, fémesen felmorog és a lány felé ugrik, nem törődve a testére záporozó lövedékekkel. A fontosabb rendszereit, áramköreit és illesztéseit fejlett pajzs védi. Nem az egész testére terjed ki, csak a leginkább védendő pontokra. Zyra mellett térdelő Zackre leginkább ügyet sem vet.

Az őrök nagy része, akik még az épületben voltak, azokra hamarosan betemeti a törmelék. Akik menekülni akarnak, csak az udvar felé tehetik meg.

Polaris erőteljesen megindítja Fonalat a kerítés felé, amikor a második rakéta az épületbe csapódik. Minden energiáját a nyakörvek hatástalanítására fordítja. A harmadik rakétánál már mindent összeszed, amit magában talál és a Magneto-t mintázó robotra zúdítja.

- B*zd meg apa! - kiabálja a robotra és az összegyűjtött energiát felé küldi és reméli, ohgy csak a robot formája egyezik az apjával, a védelmet nem kapott a lánya ellen.

[Lizard]

Azért a kitessékelés elég kellemetlen érzés volt, hasra vágódva érkezett a betonra, hátára a zsák a fegyverekkel. Megroppant egy kicsit a háta, de az adrenalin nem engedi a fájdalom érzékelését. Meg, ha érezné is lesz*rná. Azok néhányan pont el is vesznek tőle mindent, egyet kivéve. Oszt hozzá lőszert is. Polaris mellett különös bizsergés fut végig a gerincén, aztán ránézve a nőre rájön az okára is. Sose találkozott még más, elektromos mutánssal.
~ Fajtám béli. ~ Gondolja magában egy rövid életű mosollyal a képén. Körbenéz, hogy mit tud tenni. Semmit. Futni, de azt marha gyorsan. Rohan, mint az őrült, de aztán megtorpan. Hova fusson? Hood eltűnt, a rabok egy jó része itt ragadt.
~ Mi lesz most, úristen, mi lesz? Nem, hiába szar az élet, nem most akarok öngyilkos lenni! Oké, akartam, de akkor túléltem. Most meggondoltam magam. Élni akarok! Fenébe! Merre, hova? ~ Találomra választ egy irányt, és arra kezd futni. Kezdi érezni a pánik jól ismert, gyűlölt, fémes ízét a szájában. Ha most kerül valami elektromos hálózat közelébe, csúnya dolgokat tud okozni. De fogalma sincs arról, merre találja a trafóházat, meg egyáltalán... ha már úgyis lerombolták félig az épületet, mi szükség az áramtalanításra? Most már csak a túlélésre hajt, és csak megszökni akar. A pénz se érdekli, meg a többiek sorsa. Az utóbbi időben túl önzővé vált, a jótékony lelkülete lappang valahol.
~ Vajha számoltak velem? Én is kapok olyan bádog-bigyót? Akkor nem élem túl! ~ Már kezdenek gyűlni a könnycseppek, a torka elszorul. Túl könnyen esik még mindig pánikba. Ez még akár, kivételesen, az előnyére is válhat a szabadítóknak.