Dormammu

[Ramis]

Az események az eddigiekhez képest felgyorsulnak, na nem mintha a börtön ostroma lazább játék lett volna. Ám az már az amúgy sem a legjobb formájukban lévő embereket és mutánsokat lefárasztotta, így ez az újabb harc, ami keményebbnek látszik, mint amit odakint vívtak... hát sok szívet reménytelenséggel tölt el. Persze fel nem fogják ilyen könnyen adni, hiszen a szabadságuk és az életük a tét. A két legfontosabb dolog.
A védőgyűrűn belül folyik az elsősegélynyújtás, főleg az aideri hajlamokkal megáldottak próbálnak életet lehelni a harcképesebbjébe, hogy azok aztán visszaállhassanak a gyűrű szélébe. A szélen állók feszülten figyelnek, s amint megpillantják a felvillanó fényeknél a szörnyeket, még elkeseredettebb képet vágnak, mint a sötétben motoszkáló hangok hallatán. Egyesek igen lassan kapcsolnak, míg mások, látva az élharcosok mozzanatait, megpróbálnak fegyverekkel vagy a fényt teremtő, robbanó, tüzelő képességeikkel segíteni.

[Méreg]

Vigyorogva bólint Bruce válaszára. Na igen, valakinek azt is kell.
- Wow, te értesz azokhoz a robotokhoz? - Kérdi érdeklődve. Na igen, erről nem esett eddig még szó. S talán néhány röpke percük még van a csevegésre, mielőtt Dormammu hangja felzengene és a furcsa sercegés is felhangzana, ahogy azok a kis démonfattyak bekerítik őket. Bruce a gyerekeiről mesél, José pedig helyeslően bólogat. Aztán a téma átterelődik a jelenre, Zyra-ra és a körülötte lévőkre. Egy mondat azonban megragadja José figyelmét, és felébreszti félelmét.
- Itt ragadtunk?! - Kérdi nem kevés riadalommal a hangjában, s ekkor szól Dormammu, s kezdetét veszi a bekerítő hadművelet az ellenség részéről. José félelme csak fokozódik a sok ezer apró láb morajától. A kést a kezébe szorítja, de még nem lát semmit. Próbálja visszanyerni hidegvérét - vajmi kevés sikerrel. Ő csak egy ember, egy kutyaközönséges homo sapiens. Semmi extrával, aki ráadásul csak a legsötétebb rémálmaiban találkozott legfeljebb ilyen szörnyecskékkel. Esetleg a filmvásznon. De élőben... S ahogy körbekémlel, és megpillantja a sok rabtársát, akiknek az arcán szintén rémület honol eszébe jut, hogy ezzel nincs egyedül. A sarkára kell állnia! Segítenie kell ezeken a szerencsétleneken, mert tud. Harcképes, megvan keze, lába, sőt még egy kis képzettsége is. Miért is lett rendőr? Mert a jót akarta szolgálni, védeni az ártatlant. Idealista álmodozó. Ám most itt a remek lehetőség, hogy bebizonyítsa magának, tényleg ezért választotta a hivatását. Ezekkel a gondolatokkal meg is győzi magát, egy kicsit sikerül bátorságot öntenie magába, s mikor Zyra támadásba lendül, ő sem késlekedik. Amúgy sem állt tőle túl messze, a védőgyűrű legszélén. Amelyik kis dög a közelében van, nekitámad a késével. Lesz, ami lesz ő harcolni fog! Legfeljebb egy aider tákolja össze ott középen...

[Fonál]

Lihegve vigyorog rá Janice-re mikor megdicséri, pedig tudja jól hogy semmi oka nincs a vigyorgásra. Főleg hogy a fénytől amit teremtett meglátta mennyien is vannak tulajdonképpen körülöttük. Zyrat egyszerűen elnyelik annyian vannak, segítene ha tudna de rá is tucatnyian támadnak. Ráadásul a legtöbben itt sérültek vagy már ki vannak merülve. Szép kilátások. Megpróbál minél több fonalat létrehozni a karjain. A kezeit mozgatva szeleteli fel a szörnyeket, ha kell akkor pedig külön-külön mozgatva az energia szálakat darabolja illetve próbálja a körtől távol tartani a dögöket.

[Zyra]

~ Anyátok! Anyátok! Anyátok! Anyátok! Anyátok! Anyátok! Szálljatok le rólam, de azonnal! Takarodó!

Zyra hatalmas mancsának ütésével igyekezett eltüntetni a bundájába csimpaszkodó szörnyecskéket. Felette hatalmas fény villant, Zyra magában bólintott, áldva Fonál lelki erejét. Pontosan ilyen villantásra vágyott. Nem akarta letörni a kiszabadítottakat, de jelenleg nem tudott mit tenni. Valami félresikerült, Dormammu felébredt... ez nem történik meg, ha Hood ura a helyzetnek. De valószínűleg nem az. Nagyon nem... Szinte látta, ahogy az alak a hegyi menedékkunyhóban fetreng, fájdalmaktól többrét görnyedve átkozva és szidva magát, tökéletes önmarcangolásban. Nem hagyja hogy a gondoltai megakasszák a mozdulatait, s rendületlenül pofozza, tépi, harapja a dögöket. Aztán taktikát vált. Kihasználva egy pillanatot, amikor lehetőleg egy szörny sem csimpaszkodik a bundáján átalakul apró, picike cicuskává. A fölé tolakodó szörnyek egymást akadályozzák a hozzáférésben, de önkívületben hajolnak közelebb prédájukhoz. Ha elég közel hajoltak Zyra ismét hatalmas puma alakját veszi fel s szinte kirobban a körükből, újabb pofonokat osztva, hogy aztán kiscicaként kisurranhasson a lábak, rágók, karmok és egyéb testrészek között. Váltogatja az alakját, a méretét, ettől reméli, hogy az élete, s a túlélése biztosított.

[Vizió]

Zyra sikeresen kiverekedi magát a tömeg közepéről, s lihegve csatlakozhat a társaihoz. A támadók lassan visszahúzódnak, utat, helyet adva a társaságnak. A csend csupán csak egy levegővétel valami nagyobb dolog előtt, valami előtt, ami elsöpörheti a kis társaságot. A távolban fények gyúlnak, baljós vörösre festik az éjszakánál is sötétebb mélységet. Valahol a távolban tüzek gyúljak, s dobok kezdik meg tompa tam-tamjukat. A dobok és a fények együttesen kísérteties táncukat járják, az árnyékok a magasban táncolnak. A baljós fények és a hangzavar megindul a csapat felé, akik még jobban a magaslatra szorulnak. Innen nincs menekvés, körbevettek titeket. Hirtelen hasíték nyílik a csoport közepén és a sebesültek az újonnan nyílt mélységbe zuhannak. Körülöttük felsejlik a kinti világ, ők már szabadok. Teddy elkapja a legközelebb álló alak karját és a nyílás felé löki.

- MINDENKI! KIFELÉ! ARRA A SZABADULÁS!

Üvölti el magát, s az egyre gyorsabban közeledő, méteres magasságú szörnyek elé ugrik. A testével igyekszik időt nyerni a csapatnak.

[Zack]

A férfi először Zyra felé nyúlt és a testével védi a nőt, aki kiszabadul a démonok karmai közül. Újabb köveket ahzsnál robbanószernek, amiket a dögökhöz dobál.
- Több kémia órán kellett volna ébren lennem, mert ez nem állítja meg őket!
A föld megnyílik és azonnal Zyrát próbálja átlökni rajta, ha sikerül akkor utolsókként távozik és ugráskor megragadja a fiút, aki ajtót nyitott nekik.
- Gyere! Senkit nem hagyok itt az üvöltöző baromnak!
Parancsolja szinte már-már főnöki modorral.
- Gyerünk!
Közben eldobja az utolsó köveit a szörnyekre.

[Ramis]

A feszültség csak fokozódik, egyesek már teljesen elveszve érzik a helyzetet. Ahogy a sötétből vérszínűre világosodik a táj, néhányan azt kívánják, bárcsak inkább sötét lenne. A harci dobok tompa hangja is megteszi a hatását. Idegtépő várakozás abban a lélegzetvételnyi szünetben, míg a támadások abbamaradnak. Mi lesz ez után? Halál... a legtöbben elveszítik a reményt a kijutásra, s lám, mikor meghal az a bizonyos remény is, utoljára ahogy illik, akkor megnyílik a föld és azok akik elsőként esnek át a hasadékon, rémülten sikoltanak fel. Azok pedig, akik látták ezt, és felfedezték a külvilág fényeit, már önszántukból ugranak át, bár néhányan bizonytalankodnak. De csak addig, míg Teddy el nem kiáltja magát. Mindenki igyekszik a lehető leggyorsabban kijutni, de azért segítik egymást, nem pedig eltapossák. Annyira azért nem csürhe módjára viselkednek, bár rettenetesen félnek, na meg megörültek a kijutásnak.
José még távolabb van a hasadéktól, mivel nagy hévvel vetette bele magát a küzdelembe. Meg is lett az eredménye. Az egyik szörny belemélyesztette csáprágóit az alkarjába, ennek következtében elejtette a kést. De aztán visszahúzódtak a dögök. A seb szörnyen fáj, és méreg került bele, mivel ezek a szörnyecskék már csak ilyen kis mérgezőek. Egyelőre azonban még nem jelentkeztek tünetek.
A rabok nagy része már a kinti világban van, s lassanként az összes átmenekül.

[Méreg]

Vakmerősége úgy tűnik nem jött be. Jellemző. Ráadásul még a kését is elejti! A seb meg iszonyatosan fáj, lüktet és ég. Karját ölelgetve visszahátrál inkább a sorba, és hagyja, hadd intézkedjenek azok, akik értenek is hozzá. Ám úgy tűnik, nem is kell olyan sokat hadakozni ezekkel a sátánivadékokkal. Visszavonulnak. Győztek volna? Dehogy, dehogy! Ilyenről még csak álmodni se mer. Valami sokkal rosszabb van készülőben, csak utat engednek a nagyoknak. Nyilván. Dobszó, és világosság... legalábbis az eddigi feketeséghez képest. Vörösen izzó láthatár és minden kezd egyre vészt jóslóbb, riasztóbb lenni.
~ Itt fogunk megdögleni mind! ~ José se kivétel. Csak ember. Próbált erős lenni és hasznos, de ez valahogy nem jött össze. Végső elkeseredésében még egy imába is belekezd. Az utolsó pillanatában mindenki hívő lesz... bár José eleve az. Ez most mindegy is, mint ahogy az is, hogy kinek tulajdonítják a csodát, hogy a föld meghasad alattuk és a szabadság immár csak néhány lépésre van tőlük. Persze, nyilván az tette, akinek ehhez volt képessége, de hogy éppen időben és nem később... nos ezekbe lehet már belelátni némi misztikus töltetet.
José is az utolsók között hagyja maga mögött ezt a poklot, amit megjártak mindnyájan. Bár szerencsére nem tartózkodtak itt sok időt, s ami még jobb, nem vesztettek el senkit. Itt nem. Vagy tán mégis? Ő senkit se látott mindenesetre elhullani, úgyhogy egyelőre abban a tudatban van, hogy mégse volt ez annyira borzalmas, mint Labrador. Szökésüknek meglesz a böjtje, s most, hogy megpillantja a túloldalt, a valóságot, vagy legalábbis a saját dimenziójukat, vagy mi a fenét... eszébe jut, hogy bizony ott se lesznek biztonságban. Vadászni fognak rájuk, bizonyára. Hiszen szökött fegyencek, ámbár a többségük ártatlan, vagy csak kisebb bűnt követett el. Egyesek meg csak azért követtek el nagyobb bűntettet, hogy megvédjék magukat, avagy szerettüket... szóval jobbára mind csak áldozatok. Viszont a hatalmat ez akkor se érdekelte, mikor elítélték őket. A szökésük után meg még nagyobb veszélyben vannak, mint eddig valaha is. Egyáltalán... hova mennek majd? És ha kint rögtön belepottyannak a hatóságiak karmaiba? Hát akkor már inkább visszafordul és szembenéz a rémségekkel. Hátrasandít a válla felett, és rögvest meg is gondolja magát. Nem, nem! Odaát egyelőre a segítség van. Biztosan. Mielőtt átugrana, még körbepillant. Zyra meg az a fickó még itt vannak... de jönnek már. Nem várja meg őket, ugrik.

[Zyra]

Ráfonódó karok ölelését érzi, ahogy az egész testét beburkolja a sötétség. Egy pillanatig meleg és kellemes az érintés, aztán ahogy Zack megrántja a karját, hogy a szabadulás felé vigye, minden porcikájába éles fájdalom hatol. Mintha ezer tűvel tépnék, nyúznák le a bőrét, savval égetnék, hogy szenvedjen. Vigyorogva tűri, s igyekszik elrejteni azok elől. Ahogy enyhül a fájdalma szomorúan néz fel a férfira, nem hallja, hogy mit mond, csupán azt látja, hogy mozog a szája. Tesz egy lépést a lassan záródó szakadás felé, de csak azt akarja elérni, hogy elengedjék. Tudja, hogy neki maradnia kell. Eljött a fizetés órája... napja... hete... éve... Nincs reménye a menekülésre, csupán, ha az őrző visszatér... de erre kicsi az esély. Megtorpan a hasadás szélén és szomorú mosoly jelenik meg az arcán. A fájdalom a bőrében szinte eltűnt, de még ott van, élő, s égető figyelmeztetésként, neki maradnia kell. Nem mehet... nem engedik.

- Vigyázzatok egymásra!

Suttogja a többiek felé, mögötte a vörös lassan éj feketévé sötétedik, s csak Zyra alakja világít erősen. Hirtelen, valami kényszerítő erő hatására megfeszül a teste, úgy, mint akit keresztre feszítenek, a gerince hátrahajlik, az arcán elképzelhetetlen kín tükröződik. Senki sem tud segíteni, nem tehetnek semmit. Az átjáró bezárul s Zyra elmerül a kínzó sötétségben.

[Zack]

Zack kiesik a kapun a rendes világba. Látja bezárulni a kaput és ott Zyra arcát eltűnni a sötétben, majd a bejáratott a semmiben.
- NEM! NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!
Üvölti a férfi teli torokból és ösztönösen nyúl az eltűnt járat felé. Hiába ugrik, térdre zuhanva landol a földre.
- Nem...
Suttogja a férfi a lefelé bámulva és a kezével a földet kezdi el felásni. ha beton szimplán kaparja ameddig a képességébel homokot nem csinál belőle.
- Add őt vissza! Gyerünk!
Több maréknyi homokot kapar fel mire egyszerűen elkezdi az ökleivel verni azt.
- ADD VISSZA! NEM TEHETED EZT! NEM!
Ordítja miközben veri a földet és lassan vér csíkot húz a levegőben ahogy újabb ütésre készül.
- NEM! NEM! NEM!
Minden ordítással egyik keze a földet éri. A kezei a bőr már leszakadt és mindene vér, de fel se fogja, semmit sem fog fel. Ha senki se állítja le percekig csinálja mire kifulladva leereszti a kezeit.
- Nem...
Nyögi a férfi fáradt.

[Vizió]

Kyra és Janice egy emberként ugrik Zackhez. Janice hatalmas és erős karjával átfogja a férfi mellkasát és igyekszik elvonszolni a helytől, ahol az átjáró volt.

- Hagyd abba! Már nincs ott... Eltűnt... El... tűnt...

Egy pillanatra elveszti a józan eszét ő is, s fájdalmában felüvölt, de nem engedi el Zacket. Közben Kyra is megpróbál átmenni a bezárult átjárón, de nem jár sikerrel ő sem. Teddy a kislány vállára teszi a kezét.

- Gyertek, itt úgyse jutunk vissza. Az segíthet csak rajta, ha életben maradunk. Mennünk kell!

Most Lucien lesz az, aki képes gondolkozni.

- Oké! Hé! Figyelem mindenki! Azt hiszem maximálisan egy percünk maradt még, aztán itt elszabadul a pokol. Zack, csináld vissza a betont kérlek, ne adjunk nyomokat nekik. A sebesültek, irány az alagsorok pincék! Igyekezzetek minél kevesebb vércsöppet hátrahagyni. Teddy! Vidd Kyrát és a sérülteket. Janice, rád bízom a hősszerelmest. A többiek velem. Otthon találkozunk!

Lucienhez csatlakozik Damien és gyorsan elindítják a csapatokat.

- José, igaz? Remek. A mienk az a ház. Kezdj el gondolkozni, hogy kit ismersz New Yorkban, ki lehet az, aki hajlandó segíteni majd.

[Zack]

Zack fel se néz alig bírják leállítani. A homokot a kezével a lyukhoz löki közben az vízzé válik, hogy betöltse a rést és így könnyebb legyen betont csinálni belőle.
Fel állva a semmibe néz. Az öklei remegnek és a vére folyik a szakad bőrű ujjakról, de ő nem is figyel erre. Teljes érdektelenséggel figyel a világra és nem is hallgat a többiekre.
- Hol vagyunk?
Kérdi csendesen, de nem néz valakire csak úgy várja, hogy a tömeg válaszoljon.

[Méreg]

Az igazi kemény játék még csak most fog kezdődni, ez csak a bemelegítő volt. Hiszen lesz itt még lázadás és vérontás, ebben szinte biztos José. Mégis... valahogy sokkal megnyugtatóbb most a valós világ veszélyeire gondolni. Az az átkozott hely... soha többé nem akar oda menni. Most már van elképzelése a pokolról. Több is, mint szerette volna, hogy legyen. Merengésében és kezdeti lenyugodásában azonban alaposan megzavarja a fickó, akit eddig Zyra közelében látott. Magán kívül van, és úgy tűnik...
~ Zyra! Te jó ég! ~ Igen, ő odaát maradt, bár fogalma sincs, mi okból kifolyólag. Teljesen ledöbben, és elkerüli figyelmét a hős szerelmes férfi kínlódása.
- De... - Nem, nem érti. Viszont kapóra jön, hogy hozzá szólnak. Azonnal az alak felé fordul, és figyelmen hagyva a felé szegezett kérdést, új alapokra helyezi a beszélgetést.
- Zyra miért maradt ott?! Ugye nem lesz baja? Fenébe is, vissza kell mennünk érte, nem hagyhatjuk ott! FELELJ MÁR! - Bizonyára felelne is, ha nem egy szuszra darálta volna el a kérdéseit, és nem egy másodpercnyi várakozás után követelné a válaszokat. Bizony José is kiakadt egy cseppet az eset miatt, bár ő más okok miatt. Zyra megmentette őt és a rabtársait, és most a szabadítójuk odaát ragadt abban az eleven pokolban! Ezt nem lehet csak úgy annyiban hagyni, és egy vállrántással elintézni.
Miközben várja a kérdésözönére a reakciókat, addig eszébe jut, hogy tőle is kérdeztek ám valamit.
~ New Yorkban? Könyörgöm... akiket ismertem, vagy halottak, vagy ki tudja hova lettek... illetve... de neeeehem. Ő csak maradjon ott ahol van. Látni se akarom a képét! ~
- Nincs senki. - Felel kissé megkésve, de határozottat. Igen, határozottan úgy, hogy kihallik belőle, hogy elhallgat valamit. Hogy kényes témáról terelné odébb a szót...

[Vizió]

A sebesültek Teddy vezetésével eltűnnek a jobb oldali ház pincéjében. Kyra még tétovázik egy kicsit, de aztán belátja, hogy nincs ideje és igazán ereje se meggyógyítani Zacket, mielőtt elkapnák őket. Menniük kell.

Lucien a rá támadó José felé fordul és szinte kirobban belőle a feszültség a nyugalom és elegancia felszíne alól. Erőteljesen megragadja José gallérját és keményen a közeli házfalhoz vágja, hogy a másikból kiszaladjon a levegő.

- Kisfiam! KURVÁRA NEM TE VAGY AZ EGYETLEN AKINEK FONTOS ZYRA!

Damien a vállára teszi a kezét, ez hirtelen lenyugtatja Lucient, annyira, hogy elengedje Josét.

- Valami tartozás miatt, vagy mert elengedett minket Fizetsz vagy meghalsz Dormammun. A fizetség most Zyra volt. ÉS - valószínűleg megint fel kell emelnie a hangját, hogy José végig is hallgassa -, senki sem sem akarja otthagyni! De ha elfognak, megölnek, vagy megkínoznak rohadtul semmit sem tehetünk majd érte. Úgyhogy kapd össze magad és told le a segged abba az alagsorba. Most.

Lucien még egy búcsúlökést ad Josénak és Damiennel együtt eltűnnek az alagutakban.

Janice közben körbenéz és csaj aztán felel Zacknek.

- Valahol Kanadában lehetünk. Nincs melegem, szóval New York vonalától északra. A hegyek hiánya miatt nem a tavak környékén, de a még nem sarkköri részen. Gyere, menjünk.

Hatalmas kezét Zack vállára teszi és úgy fordítja az alagsor lejárata felé. Két lépés közben visszaalakul az emberi alakjába, azon kívül, hogy az kevésbé feltűnő így sokkal könnyebben be fog férni az alagutakba. Amint mindenki eltűnt az utcáról egy őrszemrobot jelent meg az égen és alaposan átscannelte a területet, de csak az átjáróra utaló nyomokat rögzítette a szökevények szerencséjére.

[Méreg]

José is érezte a késztetést, hogy megragadja azt, akivel beszél, de aztán ő moderálta magát. Viszont neki nem kegyelmeztek. Nyekkenve csattan a falhoz, meglepetten mered a szemébe Lucien-nek.
~ Eezt ... ezt most miért? ~
- Jól van, oké... nyugi... - Szabadkozik kissé megszeppenve. Ez a hirtelen és agresszív reakció kellőképpen lehűtötte, többet nem fog pattogni. A választ elraktározza magában, de nem nyitja szólásra a száját. Ennyi infó elég volt, köszöni szépen. Persze, hogy nem csak neki fontos Zy. Ki is ő ehhez egyáltalán... viszont fogalma sincs, hogy vissza tudnak-e menni oda, hiszen nem látta azt a köpenyes fickót. Igazából semmiről se tud. Még csak elképzelése sincs arról, hogy hol vannak úgy egyáltalán, vagy hogy mi lesz ezután. De most valahogy nincs kedve többet kérdezősködni. Egyvalamit azonban örömmel állapít meg magában: nem feszegetik azt a kényes kérdést, hogy kit ismer New Yorkban. Ő? Senkit... ugyan... senkit se. Azok már mind meghaltak, vagy eltűntek.
Hacsak nem kérdezik, akkor ő egyelőre csendesen folytatja útját arra, amerre mennek a többiek is. Közben azért figyel, hátha elcsíp valami információ morzsát, amitől kicsit okosabb lesz. Zack és Janice messzebb vannak tőle, így őket nem hallotta elvileg, szóval még mindig nem megoldott a kérdés: hol a fészkes fenében vannak most? Még jobb: hová mennek?